Nem mert rákot kapnék. Sklipnotnak még annak idején volt 3 egész jónak mondható száma amire egy-két alkalommal lehetett jókat pogózni 16-20 éves hullarészegen, aztán utána kb nem csináltak semmi eredetit hanem kb már a második albumnál full kicsapódott rajtuk, hogy mostantól azt a formulát fogják ismételgetni haszonszerzés céljából amivel az elsőnél "befutottak" meg kb az egyetlen jót amit el tudok róla modnani , hogy egy jó korszakra emlékeztet, másrészt meg ráébreszti az embert arra a rideg valóságra is, hogy lassan már mindenen és nagyrészt mindenkin lóg egy árcédula.
Azért én óvatosan fogyasztanám a kultúrát, ez a sok identitás hiányos nyomorult ember aki fogyatékkal él egy kisgyerek érzelmi világában sem egyik pillanatról a másikra került elő a semmiből.
Nem vágom mi a menő, mert az a kevés is ami itt ott betolakszik az ember hátköznapjaiba attól én fizikai fájdalmat érzek a fejemben, olyan fajtát amit a németek érezhettek amikor legéppuskáztak meg felkötöttek három falut két partizán miatt.
Sokkal jobb világban élnénk, ha a közszolgűlati rádiókon kétmondatos nyekergés helyett egész nap sátánista ambient menne meg az ős öregeknek kántálnának.
Kábé mémekké dekonstruálnak mindent aztán itt az eredménye: Egy kibaszott nagy tumor a kényelmi társadalom heréjében.
EDIT. : A dekonstrukciót nem a videóban szereplő elemző ember munkásságára értem, hanem az irányvonalra amit kifiguráz illetve ami a mai "kultúrát" meghatározza.
Félreértés ne essék nekem nem a mémekkel van bajom, leginkább azzal ,hogy az emberek orrba-szájba trivializálják meg közben fingjuk sincs a lényegéről. Maga a mémelés - amikor pusztán a legelemibb alkotó elemeit felhasználva képes az ember közölni egy gondolatot vagy egy eszmét - külön művészet főleg humorral keverve - amit a fugira csinál az elemzővideóban lényegében, egy rakás szar mémből csinál egy jó mémet - a baj az, hogy ez azért nem teljesen veszélytelen : A bolsevizmus meg a nácizmus is mémek voltak.
Meg itt egy takarításhoz kiválló motivációs videó.
ideért a zámérikás álom, meg a sok gyopár ilyen hogyishíjják azok a magyarcoelhók nem jut eszembe a kifejezés ilyen valami motivációs tréner vagy mi a zistenfasza
na szóval az ilyen kötsögdudák, mint eze----
Nem hiába mondta a huszadik század szaremberjeinek egyik legnagyobbika, lenin : Ha itt az ideje felkötni a kapitalistát, a kapitalista fogja eladni hozzá a kötelet. ( ezzel gondolom a nagy ZSÍROS FORRADALOMRA gondolt ami marxcsicska szkifijében jósoltakkal ellentétben nem nagyon akart magától megtörténni... ) Kapitalizmus nem tökéltes rendszer az igaz de ez a legjobb amit eddig kiatlált az emberiség. Egyébként az igazi gáz az, hogy már elég lelkibeteg van ahhoz, hogy piacot lehessen belőlük csinálni.
A képen látható uriember egy a Wiemar-i köztársaság ismertebb "következményei" közül.