What's new

3. Kör 1 AutoGSC + 3 AutoJack

Rúki

Active member
Üdvözletem termesztők!
A 3. köröm lassan vágásérett lesz, ezért úgy gondoltam, hogy felrakom a képeket a helyzet alakulásáról.
Elöljáróban annyi, hogy az első köröm naplója itt található:
A végeredmény 190-200 között volt. Pontosan sajnos nem tudom, mert rendesen dézsmáltam közben.
Amikor kiszáradt, mentek befőttes üvegbe, abba meg 62%-os (ha jól emlékszem) pára párna.
Pár hét múlva olyan finom illata volt, hogy legszívesebben megettem volna. Szóval szerintem a Tatra Seeds nem olyan rossz magcég, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mostani Jackek még ebből a magrendelésből vannak, és akkor lettek, hogy majd szétpukkán a sátor. Ezeket a magokat kb 2 éve rendeltem. Tavaly is csináltam egy kört, ezt már kókuszban, de folyamatos balszerencse kísérte a kezdeteket. 4 növényből 2 maradt csak. Mind a kettőt sajnos szinte tőből sikerült eltörni, de így is a két megmaradtból lejött 180. Szerintem jónak mondható a mennyiség. Idén februárban kezdtem a 3. kört. Itt 4 Jack indult, de az egyiket fordítva dugtam le, és a gyökerét tolta ki (farfekvéses lett).
Gyors kétségbeesésben, mert nem volt már több magom, rendeltem a @Seeds Mafia tól egy pár csomaggal, amiből egy Girl scout cookies-t beraktam a 4 Jack mellé.
Minden mag Autoflower!
Terveim szerint holnap, vagy holnapután vágom a 3 Jack-et.
a körben is csapás csapás hátán kísért (megadta magát az elszívó, a közepén adódott egy vészhelyzet itthon, amiért kellett pakolni mindent, szetszedni a sátrat, és így voltak kb egy fél napig. Utána vissza minden.......
Készítettem sok fotót, felrakom este ide őket, meg még egy pár gondolatot. Illetve a GSC levelei nem tetszenek, arról is felrakok képet, hogy mi balra lehet. Én kálium hiányra gondolok, meg karmosodik is.
Köszönöm, hogy elolvassátok.
Smoke Weed Everyday ✌️
 
Last edited by a moderator:

Rúki

Active member
A beteg GSC
 

Attachments

  • 20240518_114250.jpg
    20240518_114250.jpg
    2.2 MB · Views: 16
  • 20240518_114315.jpg
    20240518_114315.jpg
    1.7 MB · Views: 16

WHIPEDMEAT

Modortalan
Supermod
Veteran
🦫 Special 🍆
ha már itt vannak xD meg a múltkor is volt jó versenyük elég komoly díjakkal
 

Rúki

Active member
A jelen állás:
 

Attachments

  • 20240517_071239.jpg
    20240517_071239.jpg
    2.4 MB · Views: 28
  • 20240517_071409.jpg
    20240517_071409.jpg
    2.1 MB · Views: 25

WHIPEDMEAT

Modortalan
Supermod
Veteran
🦫 Special 🍆

K hiány-nak tünik igy messziről
 

Rúki

Active member
Üdv mindenki!
Kicsit megkésve, de teszem fel ide a képeket időrendben. Annyi, hogy mind a 3 növényen kisérleteztem, hogy a buga felső részéből vágok le kb 0,5-1cm-t, mert láttam erről egy pár videót, és elméletileg nem nő tovább, hanem lefelé bedurran mint az állat. Nekem ez úgy nézett ki, hogy nem 1 csúcsa lett a bugának, hanem 2-3. Annyira nem tapasztaltam hogy hujj de fasza lenne, mert úgy látom, hogy csak sokkal levegősebbek lettek így, súlyra szerintem nem lett több, csak szivacsosabbnak néz ki. Kötözésnél sikerült végig tartanom a vízszintes vonalat, csak viragzásnál szabadultak el.
 

Latest posts

Latest posts

Top